Zoran Milanovic horvát államfő Magyarországra látogatott és péntek délután nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Novák Katalinnal közösen. Magyarország köztársasági elnöke hét pontban foglalta össze a megbeszélésen elhangzottakat. Újságírói kérdésre válaszolva pedig szóba került Novák Katalin legutóbbi kijevi útja is.
Ukrajna csütörtökön is kérte a nyugati szövetségeseket, hogy küldjenek harckocsikat és légvédelem eszközöket Kijevbe - erről Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője írt a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Nem áll jól a háború, igazából sosem állt jól, de a téli időjárás miatt most különösen lelassultak a dolgok – mondta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Világgazdasági Fórum konferenciáján videós bejelentkezésén. Hozzátette: szerencsére az oroszok is fáradnak és fogynak az erőforrásaik, de Ukrajnának több támogatásra van szüksége.
Az ENSZ-főtitkár szerint siralmas állapotban van a világ az egymással összekapcsolódó számtalan kihívás miatt, a klímaváltozástól kezdve az ukrajnai háborúig, amelyek úgy halmozódnak egymásra, mint az autók egy tömeges karambolban.
Egy új könyvből kiderül, hogy az ukrajnai invázió elindulása előtt a CIA igazgatója elutazott Kijevbe, hogy értesítse Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt egy ellene irányuló merényletről – írja az Independent.
Volodir Zelenszkij ukrán elnök haditanácsot hívott össze csütörtökön Kijevben, hogy megvitassák a Donyeck megyei Bahmut és a tőle mintegy 15 kilométere fekvő Szoledár városok körül kialakult helyzetet.
Ukrajnának készenlétben kell állnia a Fehéroroszországgal közös határán, még ha északi szomszédjától csak „erős kijelentések” hangzanak is el – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az északnyugati Lviv megyében tett szerdai látogatásán.
Volodimir Zelenszkij elnök kedden négy politikust fosztott meg ukrán állampolgárságától, köztük a Kreml-barát politikust, Viktor Medvedcsukot, akit tavaly egy fogolycsere-ügylet keretében adtak át Oroszországnak - írja a Reuters.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti videóüzenetében kijelentette, hogy a Donyec-medencében zajló harcokban a Wagner-zsoldoshadsereg által indított támadásokat visszaverő ukrán erők kitartása segített az országnak időt nyerni és megerősödni. Ennek ellenére a közösségi médiában terjedő hírek szerint az ukrán fegyveres erők megkezdték Szoledár kiürítését, miután bekerítés fenyegeti az ukrán csapatokat. Szakértők szerint Szoledár és Bahmut elfoglalásával csak nagyon korlátozott stratégiai előnyre tennének szert az oroszok.
A kelet-ukrajnai Donyeck megyében az orosz erőknek sikerült elfoglalni a Bahmut város melletti Bahmutszke falut - közölték hétfőn a helyi oroszpárti szakadár hatóságok.
Ukrajna elnöke nagyra értékelte az Egyesült Államok legutóbbi több milliárd dolláros katonai segítségét, amelyben egyebek mellett páncéltörő harckocsik is szerepelnek.
Az észak-ukrajnai Szumi városának lakói 2022 februárjában egyik percről a másikra találták magukat egy háború frontvonalán. Az azonos nevű megye székhelyeként szolgáló települést az orosz invázió megindulásakor szinte azonnal elhagyta az ukrán hadsereg, a hirtelen összeállt területvédelmi erők azonban az egész világot meglepték azzal, hogy hat hétig védték az orosz határ mellett fekvő várost. A védőkkel a Guardian készített interjút.
36 óráig tartó tűzszünetet hirdetett Putyin az ortodox karácsony idejére január 6-án déltől január 7-én éjfélig. A fegyvernyugvást Kirill moszkvai pátriárka kérte. Hamarosan megérkeznek az első, amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszerek Ukrajnába. Ráadásul Franciaország éppen tegnap jelentette be azt, hogy AMX-10 RC páncélozott harcjárműveket küld az ostromlott országba. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban továbbra is attól tart, hogy Oroszország hamarosan ismét mozgósításba kezd, és újabb offenzívákat indít. A fehérorosz védelmi minisztérium bejelentette, további orosz katonák és fegyverek érkeznek az országba, és hamarosan közös légi hadgyakorlatot tart a két ország légiereje. Joe Biden amerikai elnök elismerte, Bradley típusú harckocsikat küldenének Ukrajnának. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfontosabb híreivel.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke azt állítja, hogy Oroszország további csapatok behívását tervezi egy új nagyszabású offenzívához - számolt be a Reuters.
A Patriot amerikai légvédelmi rakétarendszerek hamarosan megérkeznek Ukrajnába, átadásuk előkészítése már megkezdődött - jelentette be Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdai online sajtótájékoztatóján.